Marcián

Hát ezt nem nagyon akartam, olyan jó volt  odabent.

Úgy számolták,hogy 2008 augusztus 12.én- leszek kész.:) Ez eddig oké, de miért kéne kibújni a jó meleg lakhandiból,mikor mindenem meg van ami csak kellhet? Ráadásul így lehetek a legközelebb anyához. Manapság képes és 3 méterre is eltávolodik tőlem.Teljesen érthető ha cirkuszolok miatta... Anya (annak ellenére hogy már a 7.hónapban összepakolta a kórházi cuccainkat) azt mondta, ad még egy kis időt hogy felkészüljek :), de már nagyon nehéz voltam neki.

Tehát 12.én is találkoztunk a dokibával, ismertem már jól, mert gyakran taliztunk vele akkoriban.Megint rám tettek valamilyen tappancsokat, hogy hallgatózzanak benn mit is csinálhatok.Nem szerettem!Mindig jól lerúgdostam magamról, ami anyának tetszett és megdicsért milyen ügyi vagyok. Jó játék volt.Csináltak valami áramlás vizsgálatot is néha,és aznap kiderült, jó nagy a fejátmérőm. :)Ebből arra következtettek, hogy nem leszek kis darab.Olyan 4 kilóra saccoltak. Szóval e miatt a dokibá azt mondta hogy max.a cuccainkért mehetünk haza, aztán onnantól a kórházban kell aludnunk, nehogy valami baj legyen. Ez már izgi volt, de minél több időt voltunk benn, annál unalmasabb volt.Legalábbis anyának.Én tök jól elvoltam, és eszem ágában sem volt ezen változtatni.

Anyának már olyan nagy volt a hasa, hogy mindenki azt hitte kettő van belőlem.(Na persze az kéne csak.) 

Végülis kb.1 hetet sikerült még kiharcolnom, és 17. én, vasárnap a dokibá azt mondta  hogy elég, kész vagyok, jöjjek ki. Délután háromkor szólt anyának pakoljon, öltözzön és irány burkot repeszteni. Anya nagyon izgult, telefonált apának is hogy jöjjön.Apa pedig annyira izgult, hogy a fényképező gépet otthon, parkoláskor pedig a világítást a kocsin felkapcsolva hagyta, úgyhogy lemerült az akksi és taxival ment haza reggel, na de addig sok minden történt még velünk. 

A szülőszobán lecsapolták az úszkavizemet, ez már kellemetlen volt.Valami infúziót is adtak nekünk, ez még kellemetlenebb volt. A lakhandim egyre csak szűkült, mintha ki akarna tessékelni, és egyre nagyobb fény jött be valahonnan. Anyának pedig nagyon fájt, de apa ott volt mellette és segített neki sokat.Nekem pedig szorítottak hogy ügyi legyek megint.:) Szenvedtünk egy jó darabig, mire beláttam, nincs más választásom,ki kell bújni a fény felé ( na meg nyomtak is). Hajnal 3 óra 25 kor kiküzdöttem magamat.A fejem volt a legnehezebb, mert nagy nagy volt, de a lényeg hogy sikerült.Kemény menet volt. Mikor megláttak anyáék, nagyon megijedtek. Állítólag lila voltam , és óriási. A dokibáék is meglepődtek a méretemen.Kérdezték is vajon mitől lehet, szerintünk a napi 1 görögdinnyétől nőttem ekkorára.Csakis ettől, mivel az utsó 2 hónapban ez volt a fő táplálékunk.:) A csecsemős nővérek már vártak rám, megmosdattak gyorsan lemértek,mindenki megdöbbenésére 4620 gramm és 62 centi.Aztán bebugyoláltak és odaadtak apának.Nem sírtam hanem röhögtem.Odabújtam anyához, nem bírt el mert el volt fáradva de nagyon jó volt.Mikor már mindenki kiment és hárman maradtunk, ciciztem, meg örültünk egymásnak.Kb 5 óra körül felvittek a többi sráchoz bandázni meg vizsgálgatni, a többiek pihenni mentek.Délután végre újra anyával lehettem. Sokat aludtam,ciciztem,és fogadtam apát és a látogatókat az üvegajtón keresztül.:)

Ebben a befőttesüvegben aludtam.:) 

Mivel miden vizsgálatom okés lett a 3. napon már haza is jöhettünk. Apa boldogan hozott, jó idő volt, meleg. Mindenki nagyon örült.

Első nap otthon:

Jópár nappal később...

kb.2 hónappal később...